v. Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület

Az egyesület 2005 -ben alakult meg katonai hagyományőrzés céljából, ugyanebben az évben csatlakozott a Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság-hoz.

BEMUTATKOZÁS

A csapat tagjai őrzik a magyar nemzeti- , honvéd és huszár hagyományokat.
Célunk , hogy nagyapáink-dédapáink katonai múltjának megőrzése és megismertetése a fiatalabb korosztállyal és honfitársainkkal..

Megalakulásunk óta számos állami , önkormányzati és magán rendezvényeken vettünk részt. Megemlékezéseinken az adott korszak megfelelő egyenruháiban tisztelgünk
és emlékezünk a hősökre.


Történetünk:

Az egyesület 2005-ben csatlakozott a Huszár és Lovas Hagyományőrző Társasághoz. Majd 2006-ban felvette Mikecz Kálmán huszár dandártábornok nevét. Mivel fellépéseinken a jövőben az ő neve is nyilvánosságot kap, ezért minden rendelkezésünkre álló eszközzel (fegyverek, egyenruhák, lovak stb,) igyekszünk még méltóbban képviselni és népszerősíteni a katonai hagyományőrzés általunk képviselt válfaját azok előtt az érdeklődők előtt, akik figyelemmel fordulnak az egyesület katonai hagyományőrző fellépései felé. Az egyesületünk tagjai rendszeresen lépnek fel állami és önkormányzati ünnepi megemlékezéseken illetve egyéni rendezvényeken. Célunk a tagságunk bővítése.

Várjuk azon rendezvényszervezők jelentkezését, akik rendezvényeiket általunk tennék színesebbé, továbbá azon érdeklődőket akik egyesületünkben végeznének katonai hagyományőrzést. 


KAPCSOLAT

Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd És Huszár Hagyományőrző Egyesület
2316 Tököl Csépi út 20

Kapcsolattartó: v. Kovács Péter elnökhelyettes
Tel.:06-30/787-5081
E-mail : k.peter00001
@gmail.com

https://www.facebook.com/mikeczbanderium


Copyright Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd És Huszár Hagyományőrző Egyesület – All rights reserved